2010. szeptember 3., péntek

Ablaka nem jól zár? Megoldja az Ablak Bazár!












Előbb-utóbb eljön az idő, amikor már érzi, hogy télen túlságosan hideg van a lakásában, nyáron pedig túlságosan meleg. Amikor ablakai már nem úgy záródnak, ahogyan korábban, hanghatások kíséretében működnek, szinte befúj rajtuk a szél, érdemes fontolóra vennie nyílászáróinak cseréjét. Nincs is más dolga, mint megkeresni az Ablak Bazárt akár személyesen, akár weblapunkon (www.ablakbazar.hu) is feltüntetett elérhetőségeink bármelyikén.

Az Ablak Bazár Kft kiemelten kezeli valamennyi ügyfelét, hiszen cégünk számára legfontosabb a megrendelőink teljes körű kiszolgálása, megelégedettsége, és a prémium minőség biztosítása a magyarországi piacon versenyképes, kedvező áron. Remekül működik az on-line árajánlatkérésünk, melynek segítségével minden kedves érdeklődő néhány kattintással pillanatok alatt hozzájuthat a mindennapok egyik legfontosabb vásárlást befolyásoló információjához: az árhoz.

Tételes árajánlatunk megküldése után felkészült és segítőkész kollégánk telefonon felkeresi Önt, ekkor lehetősége nyílik részletesebb egyeztetésre, a valós igényeinek feltárására, és valamennyi felmerülő kérdésének megválaszolására. Megtesszük javaslatainkat, majd szakértő kollégánk egy Önnel előre egyeztetett időpontban helyszíni felmérést végez, amely alapján megküldjük végső árajánlatunkat.

A szerződés megkötése után ügyfeleink egyedi méretű, színű és kialakítású ajtóit-ablakait gyártásba adjuk, majd néhány héten belül az elkészült nyílászárókat leszállítjuk, beszereljük, a régi szerkezeteket, valamint a hulladékot elszállítjuk, és a munkálatok során esetlegesen keletkező sérüléseket helyrehozzuk. Munkánk és termékeink minőségére garanciát vállalunk.

Igényesen kialakított bemutatóterünk előtt díjmentesen parkolhat, és ha befárad hozzánk egy beszélgetésre, személyesen is megtapasztalhatja rugalmasságunkat, hozzáértésünket.

A kiemelkedően magas minőség biztosításához elengedhetetlen, hogy termékeink minden szempontból kiválóak legyenek. Mivel az Ablak Bazár Kft teljes körű garanciát nyújt ügyfelei számára, olyan beszállítókkal dolgozunk együtt, akik képesek a nyílászárókat az általunk, és az Ön által elvárt minőségben, mégis kedvező áron, határidőre legyártani.

Ez a filozófia érvényes valamennyi kínálatunkban lévő termékünkre, tehát a műanyag, a fa és az alumínium ablakainkra, bejárati- és beltéri ajtóinkra, garázskapuinkra, redőnyeinkre, szúnyoghálóinkra, ablakfóliáinkra. Szolgáltatásainkat is professzionális minőségben végezzük, beleértve a helyszíni felmérést, a gipszkartonozást, a nyílászárók ki-, és beszerelésével kapcsolatos összes munkafolyamatot, szegőlécek felhelyezését, párkányozást, valamint a helyreállítási munkákat

Bízza ránk nyílászáró-gondjait, ismerjen meg minket, győződjön meg személyesen is rátermettségünkről, kérje ingyenes árajánlatunkat!

Amikor ablaka már nem jól zár - Úgyis tudja, Ablak Bazár!

www.ablakbazar.hu 

0 megjegyzés:

Blog Archive

About Me

Fotóm
Ablak Bazár Kft.
1038 Budapest, Szentendrei út 248. Nyitva tartás: H-P: 9:00-18:00 Tel/fax: +36 1 630 6860 Értékesítés: +36 30 353 6844 Műszaki kérdések: +36 30 354 6221 E-mail: info@ablakbazar.h
Teljes profil megtekintése

Ön mikor cseréltetné ki elöregedett nyílászáróit

Ablak, ajtó, nyílászáró - Köszöntjük blogunkon!

Cégünk kiváló minőségű nyílászárókkal, magas színvonalú árnyékolástechnikai eszközökkel, garázskapukkal, illetve egyéb hasznos kiegészítőkkel foglakozik széles választékban. Várjuk már meglévő, és leendő ügyfeleink hozzászólásait, észrevételeit!

Megnyitottunk!

Megnyitottuk bemutatótermünket:
1038. Bp, Szentendrei út 248.
Nyitva tartás: H-P: 9:00-18:00
Tel/fax: +36 1 630 6860

Nyitási akció: rendelés esetén 3 rétegű üveget adunk ajándékba 6 légkamrás nyílászáróinkhoz!

www.ablakbazar.hu

Ablak Bazár Kft. Üzemeltető: Blogger.